Orbán hibát vétett győzelmi beszéde latin mondatában
Orbán Viktor a tegnapi győzelmi beszédében valószínűleg helytelenül használta a "Vincit voluntas tua!" kifejezést a Laudator temporis acti latin nyelvművelő blog írója szerint.
Orbán Viktor a tegnapi győzelmi beszédében valószínűleg helytelenül használta a "Vincit voluntas tua!" kifejezést a Laudator temporis acti latin nyelvművelő blog írója szerint.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor hétfői nemzetközi sajtótájékoztatójából az derül ki, hogy a kormányfői poszt várományosa "sötétben tapogatózik", nem tudja, merre induljon az ország a jelenlegi zsákutcából.
Május második felében megalakulhat az új parlament, június elején pedig már az új kormányfő személyéről szavazhatnak az újdonsült képviselők. A szakértők, politológusok konkrét dátumokat is megjelöltek már nyilatkozataikban, ahogy Orbán Viktor korábban elhangzott mondataiból is következtethetünk arra, mikor fog megalakulni az új kabinet és mikor lesz a Fidesz első emberéből miniszterelnök.
Szavazatlavinával vette be a kormányt a jobboldal címmel közölt budapesti keltezésű kommentárt a parlamenti választásokról hétfőn a La Stampa.
Három csapás, kisebb bürokrácia, „zöld bank”, testnevelés óra. A hamarosan színre lépő Fidesz-kormány néhány terve már napvilágot látott. Ezeket gyűjtöttük össze.
Látják, hogy a nap is másképp süt, örülök, hogy önök is jobb kedvűen érkeztek a mai sajtótájékoztatóra - kezdte hétfőn tizenegy óra után a képviselői irodaházban összehívott nemzetközi sajtótájékozatóját Orbán Viktor.
Gyurcsány Ferenc szerint az, hogy az elnök lemondott, az elnökség pedig felajánlotta a lemondását, az MSZP számára "megnyitja az utat az átfogó politikai értékelés és a hosszú és fájdalmas megújulás előtt." A volt kormányfő az MTI-nek adott hétfői interjújában azt mondta, a jövőt sokakra és nem kevesekre kell építeni, ezért az lenne a legcélszerűbb, ha más-más személyek töltenék be a pártelnöki, a frakcióvezetői és a parlamenti alelnöki posztot.
Magyarország a Fideszé lett! cím alatt méltatja az országgyűlési választás második fordulójának eredményeit az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
A választás első fordulójában eldőlt, hogy a Magyar Demokrata Fórum nem lesz ott a következő Országgyűlésben. Elképzelhető, hogy Bokros Lajos és a párt útjai elválnak egymástól. Kerék-Bárczy Szabolcs volt pártszóvivő kilépett a pártból.
A Fidesznek 263, az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 mandátuma van, míg 1 mandátum jutott Molnár Oszkár egyéni képviselő jelöltnek. Ez a parlamenti választás végeredménye. Ehhez hasonló adatokat utoljára 1994-ben lehetett olvasni - írja Török Gábor politológus.
Három roma képviselő ül majd a Parlamentben a Fidesz-KDNP színeiben: a régi motorosnak számító Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, valamint Varga József és Berényi László. A Lehet Más a Politika (LMP) budapesti listájáról egy roma képviselő, Osztolykán Ágnes jutott mandátumhoz. A baloldalon viszont egy roma képviselő sem maradt.
Az Országgyűlésben megszokott rutinok, szerepek és politikai stratégiák megváltozására számítanak az MTI-nek nyilatkozó politológusok.
Az országgyűlési választások második fordulója után a Fidesz-KDNP 262, a Magyar Szocialista Párt 59, a Jobbik 47, a Lehet Más a Politika 16, valamint egy független jelölt és a Fidesz-KDNP-Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja közös jelöltje 1-1 mandátumot szerzett az új parlamentben.
Tarolt a Fidesz-KDNP az országgyűlési választások második fordulójában a romák által sűrűn lakott Borsod, Szabolcs és Heves megyében, és az országnak ezen a részén sem szerzett mandátumot a Jobbik. Az edelényi választókörzetben szoros küzdelemben nyert a „függetlenné kényszerült” edelényi polgármester a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.
A jelenlegi tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya, de a nevekről tőle tudhattuk meg a legkevesebbet.
Az új magyar kormány számára a szilárd többség azt jelenti, hogy nem kell majd tárgyalnia a Jobbikkal és megkísérelheti csökkenteni annak befolyását - írta egy elemzőt idézve a hétfői New York Times azzal kapcsolatban, hogy a jobbközép párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben.
Orbán Viktorról közöltek portrét hétfőn a francia lapok: a baloldali Libération szerint a magyar populista jobboldal ingatag, de kitartó vezetője nyolc évi ellenzékiség után diadalmasan tért vissza és elsöprő győzelmet aratott pártjával, míg a konzervatív Le Figaro Orbán Viktor, uralkodó magyar címmel mutatta be egy teljes oldalon a Fidesz elnökét.
A Fidesz a legátütőbb választási győzelmet aratta a kommunizmus bukása óta, példátlan, kétharmados többséggel véget vetve a szocialisták nyolcévi kormányzásának - írta kommentárjában a Financial Times.
Az MSZP-elnökség lemondásának bejelentése alkalmával sem tehettek fel kérdéseket az újságírók, a hvg.hu munkatársának azonban sikerült elkapnia a kifelé oldalgó Hiller Istvánt.
A piac alapvetően örül a leendő kormánypárt kétharmados többségének, hiszen van néhány olyan elvárt reformlépés, amely csak ennek birtokában valósítható meg - mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője a parlamenti választás második fordulóját követően.